Cím nélküli 1. fejezet

Kellemes nyári éjszaka volt. De valamiért mégis úgy érzem kiráz a hideg, pedig nem az rázott, hanem az a tudat, hogy egy ilyen szűk utcán együtt megyek Aeliával.
-Merre tartunk?- kérdeztem reménykedve. -Sose mondod el hova megyünk!
-Egy olyan helyre, ahol ritka a mi fajtánk! Fontos emberrel fogunk találkozni!
Eddig mindig költözködtünk. Majdnem minden hónapban, egy újabb nagyváros felé vettük utunkat.
-Aelia?
-Igen?
-Miért költözünk folyton?
-Már elmondtam! Azért hogy ne legyünk feltűnőek!
-De nem ezzel leszünk azok?
-Jaj Zackarias hagyd abba!
Csendben meneteltünk tovább. Az utca teljesen kihalt volt. Azon sem lepődtem volna meg, ha tetemeket látunk mindenfele. Ez a szokás, ha megeszel valakit, olyan helyre viszed, ahol a civilek semmit sem látnak!
-Zackarias, ha ott leszünk ne, ismétlem dumálj! Meg ne csinálj balhét! A múltkori is bőven elég volt!
-A múltkori az a hapek hibája!
-Lehet de akkor is! Kérlek!
-Jó!
Befordultunk egy zsákutcába. Az utca végén egy elhagyatott kocsma állt. Csak egy-két vendége volt, de azok is az alja népből!
-Tudom Zack, de ez volt a legjobb hely erre a találkozóra!
-Elhiszem...
Besétáltunk a vasajtón. Bent mégborzalmasabb volt, mint kint. Viharvert bútorok, betört ablaküvegek, rothadó polcok és penész szag! Volt más szag is, de nem mertem belegondolni, hogy vajon az alkohol, vagy a hányás okozza -e?!
-Oda!-mutatott egy távoli helyre.- Itt várunk!
-Oké!
Egy kicsi, köpcös ember sietett felénk.
-Kérnek valamit az idegenek?
-Két korsó sört!-Aelia iszik?!
-Már vagy 200 éve.-mondta, amikor a kocsmáros elhúzott.
-Aha...
Csak bámultam. De nem gondolkoztam semmin. Inkább jobban körbe néztem. Alig volt három ép asztal . Viszont sok por és pókháló volt! Még a poharak is olyanok voltak! Az emberek hangosan vígadtak, néha azt is hallani lehetett, hogy rólunk beszéltek! Túlságosan mások voltunk ehhez a helyhez képest...
-Tessék! Egészségükre!
A csapos letette a poharakat. Aelia gondolkodás nélkül beleivott, majd letörölte a habot a szájáról.
-Igyál, nagyon jó!
Felemeltem és letöröltem a felesleges koszt, majd én is belekortyoltam. Tényleg jó volt. De jobb lett volna, ha nem ezen a helyen iszom!
-Lehet...
-Aelia légyszíves ne csináld ezt!
-Jó-jó!
Az ajtó kinyilt. Megéreztem a friss levegővel keveredő vér és rothadás szagát. Egy vámpír lépett be a kocsmába...

Sziasztok!

Sziasztok!

Ez az első alkalom, hogy blogot csinálok. Még furcsa nekem ez a helyzet, de úgy éreztem nem ártana valami, ahol kiírhatom magamból viselt dolgaimat. Kezdjük mondjuk egy kis ismerkedéssel! A nevem Michiko. Szeretem a Japán rajzokat és itt nem csak az anime-re célzok. Szeretem a Japán kultúrát és egyik leghőbb vágyam kiutazni oda! Kiskoromban megfutamodtam a problémák elől vagy éppen beletörődtem abba. Eljutottam egy olyan helyzetbe, hogy azt kérdeztem magamtól: Mit keresek itt? Mit akarok az életben? Egyáltalán élni akarok? Mindig is magamat okoltam akkoriban a velem történtek miatt! Kicsúfoltak, mert sem szép, sem vékony nem voltam és most sem vagyok az! Sokáig úgy voltam vele, hogy elmegyek itthonról valahova máshova, ahol nyugtot lelek! ( Megjegyzem ezt úgy  általános másodikban akartam megtenni. ) De aztán arra jutottam, hogy miért pont velem lenne a hiba? Elkezdtem gyűlölni az embereket, azért amit tettek. Nem akartam senkihez sem közel lenni és senkivel sem akartam barátságban lenni. Már ötéves koromban depressziós lettem, nemhogy akkor! De ezekben az években kezdtem el az éltem értelméről gondolkozni. Aztán középiskolában megismerkedtem négy olyan barátnőmmel akiket nagyon szeretek! Mindegyik hasonlít rám egy kicsit. Nem kölsőleg, hanem belsőleg! Volt aki depressziós volt és volt aki ugyanazon met keresztül mint én kiskoromban. Azóta is ők az én legjobb barátnőim! Majd miután ők leérettségiztek ( nekem még hátra volt egy évem ) kevesebbet tudtunk találkozni. Elkezdtem gyógyszereket szedni nem kis mennyiségben, aztán karcoltam a bőrömbe szavakat. De most eljutottam oda, hogy gyülölöm az embereket, de ugyanott szeretem is őket. Mondjuk vannak bizonyos dolgaim mint például, hogy idegen ne érjen hozzám meg hogy csak is kívül ülök. De ezek olyan dolgok amiken nem változtatnék! Még most is keresem az igazi félelmet, mert eddig nem találkoztam vele, de ami késik nem múlik!

Köszi, hogy végig olvastad ezeket az unalmas dolgokat. Nem fogok behisztizni ha valakit nem érdeklek, mert ez az ő dolguk. De ha tetszett valamennyire maradj továbbra is olvasó! Köszönöm Michiko! <3